Sunday, January 10, 2010

back to Atlanta

Ismét itthon. Gondoltam inkább kezdek vmi könnyedebb bejegyzéssel, amivel bemelegíthetek a kaliforniai túráról szóló posztra. Szóval ez még nem az. :) Lassan elkezdem majd a képeket is tölteni, igazából jobb lenne ha már a többiek képei is meglennének, valószínűleg egy komplettebb albumot tudnék összehozni a cirka 20-25 GB képanyagból (ebből az enyém csupán 2.5 GB).

Szóval hazaértem/hazaértünk szerencsésen. Ami meglepő volt, hogy Atlantában időközben igen hidegre fordult az időjárás. Valószínűleg a san diegoi, illetve los angelesi 20-25 C is közrejátszhatott abban, hogy a metrómegállótól hazafelé úgy éreztem, hogy csonttá fagyok; de akkor is, itt tényleg nem kéne 0 C alatt lennie a hőmérsékletnek huzamosabb ideig. Márpedig az elmúlt hét nagyjából így alakult, csak elvétve volt plusz. Tudom, nem kéne szövegelnem, mivel odahaza igen masszív fagyok is voltak már, és mostani 15 napos előrejelzés sem kecsegtet túl sok jóval. De azért már mégis; délebbre vagyunk mint Portugália vagy Görögország (Lat:33.65 N, Long:84.42 Atlanta,GA), szóval erről azért nem volt szó.

Mondjuk a nagy hideg láthatón váratlanul érte a helyi kommunát is. Nem hinném hogy egy inch-nél (hoppá!) több hó esett és gyakorlatilag az egész város megbénult; többek között az egyetemet is bezárták (mondjuk tanítás még nincs, csak néhányan dolgozunk, de azért ez akkor is túlzás). Mentségükre szóljon, hogy igen ritkán esik itt hó és ha van is, az nem marad meg egy napnál tovább. A téli utak takarítására van kb 3 kocsijuk (Atlantában 4,5 millióan laknak a környező településeket is beleszámolva...) szóval esélytelen a dolog. A hó így persze szépen rá is fagyott az utakra, takaros jégpáncélt kialakítva a felületén. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy téli körülmények között kb a lakosság 0,5%-a vezetett csupán akkor nagyjából el lehet képzelni mekkora fejetlenség alakult ki az elmúlt néhány napban (mondjuk helyzetükön az sem dob sokat, hogy automata váltóval és nyári gumival igyekeznek érvényesülni a jégen).

A hírek tömeges élelem- és hólapát-felvásárlásról is szóltak (még az Index is megírta, szóval tuti így volt...), pedig ennek a hónak max seprűvel fogtam volna neki odahaza. De hát fogyasszunk, fogyasszunk, úgysem látnak havat a következő öt évben. Mi azért örültünk neki. Építettünk is egy hóembert (ami rajtunk kívül max csak Tim Burtonnek tetszene), majd megpróbáltuk kékre színezni egy 24 OZ (hoppá!2, kb 7 dl) szájvíz segítségével, de sajnos ez sem segített sokat szegényen!

Na, ez egész könnyen ment!

No comments:

Post a Comment