Első napok I.

Lassan már a második hetemet is megkezdem az Egyesült Államok dél-keleti szegletében, így itt az ideje, hogy beszámoljak az első néhány napom igen változatos eseményeiről. Az egész úgy kezdődött...

...hogy az otthoni amerikai nagykövetségen az utazásom előtt két nappal (a vízumom átvételekor) következőt mondták: "Csak a saját felelősségére utazzon, könnyen előfordulhat, hogy a határon visszafordítják, hiszen stb stb....". Szerencsére nem így történt, akit érdekelnének a részletek, írjon (kommenteljen) és elküldöm mailben a részleteket, bár utólag egyre kevésbé tűnnek izgalmasnak, sőt egyre inkább csak szükségszerű szívózásként tekintek az egészre (mint amikor megpróbáltam lezárni a bicómat a nagykövetség mellett - ez is egy szép történet, de hagyjuk talán).

A lényeg tehát, hogy november 19-én végül nagynehezen elindultam Budapestről Atlantába. Két átszállással (München és Washington) utaztam, szerencsére nem történt semmi sem a csomagjaimmal sem velem, így viszont nem is nagyon tudok mit írni az utamről... (hosszú volt)

A jetlag ebben az irányban nem annyira durva: reggel keltem korán otthon és kb hajnali órákban (CET) feküdtem le, ami az EDT (Eastern Daylight Time) időzónában koraestének felel meg. A fáradsággal tehát nem igazán kellett megküzdenem, annál inkább az új és igen eltérő környezettel...
A reptéren elég gyorsan megtaláltam a legjobb (értsd legolcsóbb) alternatívát a belvárosi szállásomra való eljutásomhoz. Egy kisbusz vitt el végül a 140 Pine Str-i Savannah Holiday Inn elnevezésű 'fogadóba', ahol az szerencsére csak egy estét kellett eltöltenem.
Különleges élmény volt abból a szempontból, hogy mivel összesen kb 8-9-en utaztunk a 'shuttle'-lal több helyszínen is megállt a busz: Hilton, Marriott és további 'fancy' helyek után eljött az én időm! Ugyan csupán két sarokra voltunk az imént felsorolt puccos helyektől a környék merőben megváltozott. A sofőr nem is állt meg elsőre a fogadó előtt (t.f.h elvétette), hanem ment inkább még egy kört a kocsival. Mikor ismét a szállás előtt voltunk, annyit mondott, hogy ez egy igen rossz környék (Downtown), és ha bejutottam a szobámba zárjam magamra az ajtót és ne jöjjek elő reggelig. Így tettem.

Reggel a két nagyobb cuccomat hátrahagyva, nekivágtam a városnak, hogy találkozzak Dr. Aba-val (itteni supervisorom, kb konzulens)! Először bankot intéztem, ami meglepően könnyen ment (az eslő felhőkarcoló amiben jártam ,woww, ja és beléptemkor a Straight story zenéje ment a háttérben - nem rossz, na). Kaptam egyből Visa kártyát (átmeneti, 'Preferred Customer' névre szólót) és indulhattam is tovább az egyetemre. Az utam során kezdtem igazán csak megérezni a helyi etnikai viszonyokat (56.8% Afro, 37.7% White, 4.7% Latino, stb.), ami még egy tapasztalt nyóckerest is meglep.

Ami viszont ezek után következett, az igazán minden várakozásomat felülmúlta, de erről bővebben a következő részben. (milyen szép 'cliffhanger' befejezést rittyentettem ugye)